2010. május 11., kedd

2010. május 6., csütörtök

Nyilvános főpróba

A kistermi jegypénztár előtt hosszú sor volt, de sajnos nem jutott mindenkinek hely. (Ezért jó odafigyelni, és előre beszerezni vagy lefoglalni a jegyet. Elérhetőségek: 0365 806865 vagy 0265 212335/118 vagy 0757495685. A jegypénztár keddtől péntekig délelőtt 11-13, délután 17-19 óra között, vagy előadások előtt egy órával tart nyitva.)
A teremben jó volt a hangulat, ment a zene, egyik vetítővásznon a beérkező nézők voltak láthatók, aztán lassan mindenki elfoglalta a helyét, és megkezdődött az előadás. A közönség hamar ráhangolódott, és már kezdettől jól fogadta. A tapsrendnél is érződött, hogy szerették ezt a produkciót.
Persze helyenként még vannak apró szövegproblémák (ezt impróval oldották meg, de gondolom a bemutatóig csak kialakul a dolog), meg kisebb elcsúszások, de ettől függetlenül egy színvonalas, szórakoztató, humoros, mégis olykor torokszorító főpróbát láthattunk ma este. (reméljük, hogy nemcsak a nézők nevetőizmait mozgatta meg, hanem talán valami mást is)


Holnap, azaz 7.én, pénteken fél 8-tól előbemutatóra kerül sor, majd
8.án, szombaton szintén fél 8 órai kezdettel lesz a BEMUTATÓ.

És ne feledjék jegyeiket előre lefoglalni, mert a helyek száma korlátozott.

2010. május 4., kedd

Egy perc próba - hanganyagok

Ezek a hanganyagok voltak hallhatóak a Marosvásárhelyi Rádióban, de aki lemaradt róluk, az itt is meghallgathatja őket.


Kiss Csaba, a darabról
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655123


Hány kilót adott le a próba kedvéért? Szélyes Ferenc válaszol.
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655103


Szélyes Ferenc:"...ez egy furcsa, érdekes történet..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655109



Szélyes Ferenc:"...megfeszített tempóban dolgoztunk..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655129



Györffy András:"Varga úr vagyok, az ausztrál milliomos..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655107



Györffy András:"...ezek a vajúdás pillanatai..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655117



Gulácsi Zsuzsanna:"Mikor először olvastam, nem láttam ilyen..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655111



Gulácsi Zsuzsanna:"Én vagyok Lilike, a dög. A vicces az, hogy..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655113



Gulácsi Zsuzsanna:"Én általában félni szoktam a nézőktől..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655115



László Csaba:"...ha véget ér egy kapcsolat, az mindenkinek..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655101



László Csaba:"Azt remélem, hogy ez az előadás..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655119



Kárp György:"Egy megfeszített, kemény próbaszakasz..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655121



Biluska Annamária:"...nagyon megkínlódtam ezért a kicsi szerepért..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655127



Bányai Kelemen Barna:"...kedves közönségünkre a szünetben is gondoltunk..."
http://www.jukeboxalive.com/audio_play_offsite.php?mid=2655125

2010. május 3., hétfő

Fotós próba

Bartha László fényképezett a próbán, mert kellenek a képek a műsorfüzetbe.
Mindenfelé már a bemutató előtti nyüzsgés-mozgás van. Nagy az izgalom.
Lilike frizuráját is most bodorítják először. Mint kiderül, túl nagyok a loknik, de kirúg majd a próba során. Az előadásra azonban olyannak kellene lennie, mintha azok Lilike fürtjei lennének.

Frizurázás közben derül ki az is, hogy a nejlon harisnya nem írható fel, mint fogyó kellék. Rejtélyes, hogy miért nem. Nem, és kész. Pedig milyen könnyen felfut rajta a szem.

2010. május 1., szombat

Boldog születésnapot, Bandi bácsi!

Hosszú életet, egészséget és minden jót kívánunk!

Majális

A próbák ma sem maradtak el.
A kellékesek már a tegnap zsörtölődtek,hogy nem lesz miccsezés.

2010. április 26., hétfő

Összpróba

Két felvonás, egy rövid szünet. Mindössze két óra, plussz még valamennyi. De ez még a többi próba során változhat.

A kiértékelés: a rendező elégedett az eddigi munkával, annak ellenére, hogy még mindig úgy érzi, a szerepek kissé túljátszottak, a színészek nem figyelnek eléggé partnerükre, így néha eljátszanak egymás mellett.

A részletesebb, személyre szóló kiértékelés mindenkivel külön-külön, négyszemközt történik az általánosabb kiértékelő után.

2010. április 16., péntek

Újabb pasi

Lilike legújabb "áldozata"?
És a gyerek? Most akkor végül kié?


Legalább a minimális játékszabályokat tartsuk be, az istenit!

Kellemetlen helyzet: arról volt szó, hogy mire Irén megjön, Géza már nem lesz ott.
Azonban Irén megérkezik egy pasival, és ott találja Gézát.
A pasi korrektül jár el. Odamegy az asztalhoz és lerendezi az ügyet.

"IRÉN
Ne, Laci, könyörgöm... Ne!

PASI
Nem, Irén... ha én elkezdek valamit, akkor be is fejezem. Mert ezek tények, érted, nem én találom ki őket! (
Gézához) Így van? A hűtőből él, kis sajt, kolbász, kenyérvég, mint egy patkány, meg elrakosgatja azokat a százasokat, amiket Irén felejt kint magának, mint egy alkoholistának. Hát nem szégyelli magát?! Eddig nem szóltam egy szót sem, a maguk dolga! Sőt, valahol még meg is értem magát, higgye el, mert van úgy, hogy találatot kap az ember és megzuttyan, de legalább a minimális játékszabályokat tartsuk be, az istenit! Szavát adta, hogy ma éjszakára elmegy! És tessék! Itt rakosgatja a fényképeit, mint egy rakás szerencsétlenség! Miért nem engedi, hogy ez a szegény nő is boldog legyen egy kicsit, végre fellélegezzen, új életet kezdjen maga után?!... Miért? Nem hallom?! (közelebb tartja a fülét Gézához - máskor is igaza van, de most nagyon)"

Pisti raktárában

Szigorú nagymama

Álmodozó Lilike.

Hunyd be szemed...

A nagymama elővesz valami finomságot.
Derelye? Madártej?


Lilike nagymamája

Ismét veszítettél

... a scrabble-ban.

2010. április 15., csütörtök

Esős napok

Vannak nehezebb pillanatok.
Mint például, amikor a színész elfárad, és már semmit sem ért. Nem csoda, reggeltől estig próba, hideg a teremben, kint esik az eső, és még sorolhatnánk...
Szóval az ilyen megesik. De nincs megállás. Csinálni kell.
Adódnak efféle nehézségek, amikor nem a szöveg színrevitele a cél, hanem a bizonyos élethelyzetek megtalálása. Azonban mindent megérnek azok a pillanatok, amikor a figura kezd életre kelni a színpadon.
A próbafolyamat végül is nem más, mint egy közös keresés. Keresik a szereplőket, és alakítják őket, hogy az a csíra, mely már ott van, az összpróbákon kikelhessen.

2010. április 13., kedd

Ej, Géza, Géza...



...légy komoly.

Ki fekszik ott?

Szőnyegbe csavarva.

Régi ágy új kerekekkel

Valójában nem is a kerekek újak, csak más helyre lettek felfogva, ezúttal figyelve arra, hogy megmaradjon az ágy stabilitása.

Gézát betolják a következő jelenethez immár az újonnan felfüggesztett kerekeken.


Kunkorodik

Hogy lehet könnyen és egyszerre mozgatni egy asztalt és két széket? Rátesszük egy linóleumra, azt megkötjük, és áthúzzuk egy másik helyre.
Csakhogy a fémpánt a huzigálás után felkunkorodva áll, és mindig rá kell taposni, hogy lelapuljon, és a színész ne botoljon meg benne.




Aztán került másik megoldás. Hasonló, fémkarikákkal ellátott fémpánt a linóleum két szélén, ami már nem hajlik.

Figyelünk

Lehet, olykor mégsem érthető, hogy mit kér a rendező a színésztől?

A kis dög és a feleség

2010. április 12., hétfő

Felborult az ágy

Lett belőle nagy hahótázás.
A kerekeket ugyanis olyan helyre tették, hogy az ágy könnyen billent, ha nem megfelelő helyen ült rá az ember.

Probléma megoldva. Újra lemérték az ágy lábait, és a kerekeket más helyre illesztik rá.


2010. április 11., vasárnap

Zene

Az előadás zenéjét Zénó Apostolache szerzi. Egyes próbák során már be is játsszák. Rögtön más hangulatot kap az egész.
Az első jelenet végén például, amikor először szólal meg a zene, Dorottya tánclépésben megy a vetítővászon mögé, hogy felvegye pongyoláját a következő jelenethez.

2010. április 10., szombat

Első felvonás első összpróbája

A szerepek ugyan még nem érnek össze, még a technikázás, berögzött színészi gesztusok vannak előnyben az emberi találkozások hátrányára, de ott van annak is a csírája. Jó irányba haladunk! Annak dacára is, hogy a kisteremben fogatvacogtató hideg van.

A próba tanulsága: jobban oda kell figyelni az őszinteségre, az őszinte játékra, hisz ez a darab nem a teatralitásra épít, hanem az emberi viszonyokra, és azok milyenségére. Ezért fontos előnyben részesíteni a természetességet.
A másik fontos dolog: figyelni arra, hogy mit játszik a partner.

Azért próba, hogy kipróbáljuk...

A színészek ötleteit például. Lehet, hogy az is egy járható út.
Ki kell mindent próbálni, mert más, amikor a színész érzi belülről, és más, amikor azt a rendező látja, kívülről.

Olvashat-e Géza újságot ebéd közben?
Olvashatna, de inkább ne tegye. Röviden azért ne, mert elterelné a figyelmét.
Hosszasabb megvitatás az asztal mellett. Négyszemközt.



2010. április 9., péntek

Beszélgetés képekben

Varga Úrról.
A rendező és a színész a szereplőről.





Nézd, Irén...

te egy okos nő vagy.




Muszáj elmondani...


valahogy...
és meg kell találni a módját.
nem könnyű.

2010. április 8., csütörtök

Árnyék.szék.

Vannak tevékenységek, melyek nem nyilvánosak.

Jeleneten kívül

Itt mégis mintha jeleneten belül lennének.
Pedig ez civil beszélgetés, a jelenetről, a szereplőkről; nem nőgyógyászati problémákról.




Ebédszünet

Gondosan és fürgén

a takarítónő felseper a teremben.
Terepelőkészítés délutánra.

Harisnya


Összebogzódott-gabalyodott a nylonharisnya.
Zsuzsanna nem boldogult vele. Igaz, több percig nem bírta abbahagyni a nevetést.


Aztán Ágota, a rendezőasszisztens segít rajta. Eleinte neki sem megy...






















és végül ... többségben az erő...







Fordul(hat)

Épp a jelenetbeli szándékokról beszél a rendező, és arról, hogy ő milyennek képzeli és látja ebben a jelenetben a szereplőket.

A próba félbeszakad.
Megérkezik a közönségszervező, és Kárp Györgytől tudakozódik, hogy mi legyen: játsszanak ma este a színészek 30 nézőnek?
Miért ne? Volt már példa rá, hogy kevesebbnek is megtartották az előadást. De azért még várjanak, hátha érkeznének még egy páran.
Ez történt 7 óra előtt 10 perccel.
Az előadás megtartatott. A nézők számát 70 körülire becsülték.

Szomorú, hogy milyen kevesen vagyunk, akik színházba járunk, és mi kevesek sem tudunk ott lenni időben.
Gonduljunk bele, milyen érzés lehet azoknak a színésznek, aki értünk-nekünk játszanak, amikor megtudják, túl kevesen jöttek el? Már-már elmehet a kedvük a játszástól, amikor 10 perc múlva szólnak nekik, hogy készüljenek, még érkeztek nézők.

Felkavaró.
De fordul(hat) a helyzet... reméljük, jobbra.

Szövegösszemondás

Minden jelenet előtt összemondják a szöveget.
Középen a súgó, Demeter Márta követi, hogy ne maradjon ki semmi.

Pisti a hordóban


Bor, kacsa...



hogy a gyomrán keresztül...
Egyes nők - talán a tapasztaltabbak, de ki tudja - azt mondják, hogy a férfiakhoz a gyomrukon keresztül vezet az út. Hogy így van-e, azt mindenki döntse el maga.

Irén kipróbálta. Hozott bort, kacsát is sütött...









2010. április 7., szerda

Meztelenség

Manapság sok előadásban vetkőztetnek egyes színészek meztelenre. A dögben nem fenyegeti a színészeket ez a veszély, mégis felmerül a kérdés: miért kell vetkőztetni a színészt, ha nem muszáj? Hisz sokszor indokolatlannak tűnik. Ettől lesz egy előadás modern? Semmiképp.
Mégis olykor egy mai előadás elhagyhatatlan eleme. Hogy mikor fogadható el így a meztelenség, szinte fenntartás nélkül, arra jó példa Kárp György mondása: "Az Álomkommandóban is volt meztelenség, de ott legalább helyzetbe volt hozva."

Kukucs...


és a kellékes még visszalép egy utolsó pillantásra, hogy minden a helyén van-e.

2010. április 6., kedd

Repetitio

Két jelenet között



Akad munka bőven. Az előadásban sok a helyszínváltás, többször, gyorsan át kell díszletezni a teret. Szerencsére a legtöbb díszletelemre szerelnek majd kerekeket.

2010. április 4., vasárnap

Hangosítószoba


Itt készülnek az interjúk, melyek a Marosvásárhelyi Rádióban lesznek hallhatóak Egy perc próba címmel.
Felszabadult hangulatban. A rendező kérdez, a színészek válaszolnak.
Egy percnyi betekintés a műhelytitkokba.

2010. április 3., szombat

Pofozkodás a színpadon

Vannak technikák, hogyan kell azt csinálni, hogy a színészpartnernek ne fájjon. De technika ide vagy oda, mégis van olyan, hogy a színész ódzkódik tőle. Ilyenkor rendkívül nagy segítség a partner részéről, ha olyanná alakítja figuráját, hogy az ellenszenvessé váljon, és ezáltal szinte kiváltsa a másikból a pofon-adást.
De mi van akkor, ha a színész fél a pofontól, és reflexből hamarabb félrehúzódik? A próbák során meg kell tanulnia lecsiszolnia a rossz beidegződéseket, hogy a bemutatón majd úgy kaphasson pofont, mintha akkor kapná először.

2010. április 2., péntek

Újabb konzerv

A nő nem főzött. Erről beszél. Meg konzervekről. Majd hallgatnak, és esznek tovább. A férje belekezd egy történetbe. Elmeséli ugyanazt, amit egy nappal előtte már elmesélt. „És?”- kérdi a nő. A férfi állandóan lezárná a beszélgetést, de a feleség nem hagyja nyugodni az ügyet. De nem azért, mert bármit is számon kérne a férjétől.
Ez egy játszma, amikor el szeretnék mondani valamit, de nem tudom, hogyan mondjam el, ezért valami teljesen lényegtelennel kezdem, vagy olyasmivel, amit a másik is tud. Ez jó stratégia, hogy magamra irányítsam a
figyelmet, és kellőképpen felkeltsem beszélgetőpartnerem kíváncsiságát, hogy kérdéseket tegyen fel.
A feleség kérdéseiben itt nem egy féltékeny nő faggatózása nyilvánul meg, hanem egy történet iránt érdeklődő emberé, aki meg szeretné érteni társát.

Szövegtudás

A rendező szerint fontos, hogy a szöveg jól belevésődjön egy színészbe; ha ott megfogan, sajátjaként tudja majd kimondani. Különben csak szövegfelmondás az egész, melyből hiányozni fognak a valódi érzelmek.

2010. április 1., csütörtök

Első vetítő-próba

a vetített képek csak minták.





2010. március 28., vasárnap

Röhögőgörcs a színpadon

Mi van akkor, ha a színészt elkapja a röhögőgörcs előadás közben? - merül fel a kérdés. Elhangzanak történetek. Kiderül, hogy nincs más mit tenni, mint igyekezni abbahagyni, másra gondolni. Ha nem megy, akkor marad a palástolás, de az sohasem szokott jól elsülni. De legalább van, amiről mesélni: megesik, hogy a színész elaludjon a takarásban és még horkolásszon is mellé.

Házi feladat

Szövegtanulás.
Minél inkább azon lenni, hogy ne szövegkönyvvel a kezükben próbáljanak.
De ha elakadnak, mindig ott a súgó.

2010. március 27., szombat

Nem tudom, hogy ez kell-e

Délelőtti első próbajelenet: Repedések. Rendező és színész közösen megbeszélik, hogy vannak-e részek, melyeket esetleg ki lehetne húzni a szövegből. A színész felolvas egy részt, aztán - tekintettel arra is, hogy a rendező maga írta a darabot - hozzáfűzi: nagyon szereti, jól is hangzik, de nem tudja, kell-e.